Tömeges
elégedetlenséget okozott a környezetvédelmi adó bevezetése utáni
beíratási dömping. Pontosabban az, hogy a műszaki vizsgálat időben
elhúzódik, ideiglenes rendszámot pedig csak 30 napra adtak.
Mi
maradt még ezeknek a hülye magyaroknak, amit nem gyaláztunk meg vagy
tettünk nevetségessé? - gondolkodtak el egy unalmas estén Toepler
Zoltánék. Mivel nem jutott semmi eszükbe, megkeresték a világhálón, mit
tanulnak a még napjainkban is megtartott fránya magyarórákon azok a
mucsai kölkök. Így bukkantak rá Az ember
tragédiájára, s miután kicsit utánaolvastak, miről is van szó, úgy
döntöttek: ez lesz a következő célpont.
A tavalyihoz képest négyszeresére nőtt a patkányhús ára Kambodzsában:
míg tavaly 1.200 rielbe került, az idén már 5.000 rielre, körülbelül
1,28 dollárra emelkedett kilójának ára. A rágcsálók húsa még így is
igen népszerű, tekintettel arra, hogy a marhahús kilója körülbelül
20.000 rielbe kerül.
Az ország területén bekövetkezett bőséges
áradások a patkányvadászok előnyére válik, hiszen így az állatok
magasabb helyekre menekülnek, ahol könnyebb őket elfogni. „ A legtöbb
gyerek a patkányfogással foglakozik, amit aztán eladnak a piacon”
mondta Ly Marong, egy mezőgazdasági hivatalnok. „ Manapság már nem csak
a kambodzsaiak fogyasztanak előszeretettel patkányhúst, sok
megrendelést kapunk a vietnámiak részéről is.”
A helyzet
Indiában is hasonló, ahol egy kormány biztos bíztatta a népet, hogy ne
csak azért fogyasszanak patkányt, mert olcsó, hanem mert ilyen úton a
terméseiket is megvédik a kártevőktől.
Csatlakozz a Média Kommandónkhoz Küldd el nekünk a filmet, fotót ha valamilyen szép, felemelő eseménynek voltál a tanúja vagy ha törvénytelenséget, túlkapást rögzítettél
Csatlakozz a Média Kommandónkhoz Küldd el nekünk a filmet, fotót ha valamilyen szép, felemelő eseménynek voltál a tanúja vagy ha törvénytelenséget, túlkapást rögzítettél
A
gyergyószentmiklósi Szabó Áron látszólag teljesen átlagos kamasz, azok
a dolgok érdeklik, amelyek a vele egykorú serdülőket. Különlegessé
teszi azonban állatszeretete és a következetesség, amivel kedvenceihez
viszonyul tipegőkora óta.
A
marosvásárhelyi tanács RMDSZ-frakciója pert kezdeményez a polgármester
ellen, az utcanévtáblák kihelyezésére vonatkozó tanácsi határozat be
nem tartásáért és a somostetői építkezés körüli rendellenességek miatt.
A felpereseket Peti András helyi tanácsos képviseli. Az indokokról, a
jogi eljárásról, valamint a remélt eredményekről beszélgettünk a
jogásszal.
Annak
ellenére, hogy végleges arculatát csak jövő szeptemberben nyeri el a
meggyesfalvi piac, tegnap hivatalosan is átadták azt a termelőknek,
viszonteladóknak illetve a lakóknak. Az avatón dr. Dorin Florea
polgármester és Vasile Filimon, a Marosvásárhelyi Piacigazgatóság
vezetője tájékoztattak a részletekről.
Az egykori Prodcomplex szomszédságában helyet kapott piac
kivitelezésével kapcsolatosan Vasile Filimon kifejtette, hogy eddig
közel 200 ezer lejt fektettek be saját költségvetésükből. A munkálatok
során az 1.200 négyzetméteres területet bekerítették, piskótakövekkel
rakták ki, és a piac 400 négyzetméternyi részét tető alá hozták.
Hozzátette, hogy jelenleg 25-30 eladónak tudnak helyet biztosítani a
felállított asztaloknál, de az igények függvényében ezt bővíteni
fogják. A követelményeknek megfelelően a piacon van szeméttároló, vécé
és vezetékes víz is.
Közel egy évtizede, azaz 1999 októberében a brassói
Brafor fakitermelő társaság bezárta kommandói fűrészgyárát. Ezzel
együtt a kovásznai és kommandói erdei vasúton is megszűnt a
tevékenység, így az ipartörténeti műemlék értékű kisvasút és
tündérvölgyi sikló pusztulásnak indult.
Bár a nyugati közvélemény egyhangúan elutasítja Irán atomprogramját,
vannak mellette szóló érvek is. Az iszlám köztársaság ugyanis
ellenségekkel van körülvéve, ezért úgysem állítja le a nukleáris
programot. A fegyvereket azonban sosem vetné be, mivel egy támadás őt
magát is elpusztítaná – írta a FigyelőNetnek készített tanulmányában
Bíró Gáspár egyetemi tanár.
Iránnak joga van nukleáris fegyverekhez. Tudatában vagyok, hogy ez az
állítás sokakat megbotránkoztat, s szöges ellentétben áll a
nemzetközileg túlsúlyban lévő állásponttal. Az sem kétséges, hogy ha
Irán úgymond testközelbe kerül az atombomba előállításához, akkor
legalább három regionális hatalom is kész lesz arra, hogy leutánozza:
Törökország, Szaúd-Arábia és Egyiptom. Az egyébként is robbanékony
közel-keleti helyzetet mindez súlyosbítja, ám vannak a dolognak előnyei
és reálpolitikai indokai is.
Már a kaukázusi konfliktus kiterjedésétől, háborús helyzettől és
ennek következtében behívótól tartanak a romániai fiatalok. Ugyanakkor
a nagyhatalmak a hidegháborútól sem félnek, erről az orosz elnök és a
francia külügyminiszter is hasonlóan nyilatkozott.
Katonai szakértők sem tartanak a konfliktus romániai kiterjedésétől,
ám a Legfelsőbb Védelmi Tanács a parlamentet megsürgette a lakosság
mozgósításáról szóló törvény kiegészítésére.
Fotó:Mihály László
Joghézag mentheti meg a romániai sorköteles fiatalokat a mozgósítástól háború esetén. A romániai illetékesek megoldást keresnek
Bár az eredeti remények szerint már az elmúlt télen használni
kellett volna, csak a következő hideg évszakra fejeződhet be a
csíkszeredai gyorskorcsolyapálya műjegesítése.
Jelenleg a beruházás már a fagyasztórendszer nyomáspróbájánál tart, de
még hiányzik pénz, és van olyan időjárásfüggő munkálat, vagyis
betonozás, amely a mostani, október 15-ei határidőt is képlékennyé
teheti. A létesítmény majdani működtetője, a Csíkszeredai Sportklub
vezérigazgatója szerint azonban még a késésekkel együtt is megéri, hisz
ez a pálya egyedi lesz egész Kelet-Közép Európában.
A
háromszéki gazdák arra panaszkodnak, hogy a piacot elárasztó, olcsó
külföldi krumpli miatt nem tudják értékesíteni termésüket. Legtöbben
örülnek, ha a termékértékesítéskor megtérül a termesztésbe fektetett
pénz.
A hét végén Dabason szerepelt Sepsiszentgyörgy
egykori női kézilabdacsapata — Zerkuláné Bodor Enikő, Szénási Melinda,
Bogdán Beáta, Ambarus Ildikó, Lászlóné Szonda Boglárka, Kovács Emese,
Váncsáné Tankó Eszter, Lőrincz Orsolya, Szőcs Anikó, Lucia Ganea, Bódi
Szende, Hendrik Izabella, Tompos Judit Brigitta —, mely ötödik
alkalommal vett részt a Kárpát Kupa nemzetközi rendezvényen.
Kinek
kell beleszólnia az általános városrendezési terv kidolgozásába? Melyek
Sepsiszentgyörgy jellemző problémái, mennyire lakható a város? Hogyan
tudnánk megőrizni értékeinket és vonzóbbá tenni városunkat? Milyen
legyen Sepsiszentgyörgy? Sorozatunkban ezúttal Kovács Kázmér műépítészt
kérdeztük, aki szerint az építészet mindig is közügy volt, és ezután is
annak kell lennie.